3292 Adács Rákóczi Ferenc u.20-24.Tel:+36  37 350-012

              mobil:+36 30 862-9966  email:sztjakab.adacs(kukac)gmail.com

 

hatartalanulkicsi

HAT-19-01-0967 – azonosító számú Pályázat megvalósított programelemei:

Előkészítő szakasz:

 

A felkészülést a tanulóknak előzetes feladatok kiadásával kezdtük. A foglalkozáson  – 2019.09.05. – átbeszéltük az út programját.  Majd felidézték a tanulók, mit tudnak Erdély földrajzi adottságait térkép és vaktérkép alapján. Az előző években már sokat tanultak Erdély történelméről is. (honfoglalás: határőrvidék, Árpád-kor: dukátus, arany- és sóbányák, több nemzetiség, önálló fejedelemség, stb.). Mindezeket az ismert tankönyvek, rejtvények, képkirakók, versrészletek segítségével idéztük fel. Nagy hangsúlyt fektettünk a Rákóczi-szabadságharc eseményeire. A kirándulás helyszíneit megismerve úgy döntöttünk, hogy a szatmári békekötés mozzanatait mutatjuk be egy rövid jelenetben. Megírtuk ennek a forgatókönyvét, megterveztük a könnyen elkészíthető jelmezeket. A következő elem önálló kutatás volt interneten. Az utazás nevezetességeit keresték ki, és kiselőadáshoz készültek (Pekry L. tettei) páros munkával.

        Tematikus útvonal:

 

Szatmárnémeti – a Szatmári Béke helyszínének megtekintése (Vécsey-ház), a békekötés pontjai; Majtényi sík: a kurucok zászlóletétele;  Dés: a városban Rákóczi Ferenc őrhelyet létesített a szabadságharc idején; Székelyudvarhely – a szoborparkban található Rákóczi-szobor mellett felidéztük, hogyan vett részt Udvarhely Vármegye a Rákóczi szabadságharcban. Megemlékezés, koszorúzás; Mádéfalva – jelenet, kiselőadás (Pekry Lőrinc tettei); Csíkszereda – Mikó-vár: labanc katonai felszerelések ; Csíksomlyón megtekintettük a Rákóczi halmot, amelyet a nemzeti összetartozás szimbólumaként emeltek 2018-ban.

 

        Magyar tannyelvű általános Iskola meglátogatása, közös program:

 

A Benedek Fidél Általános Iskolával vettük fel a kapcsolatot Székelyszentléleken, a szálláshelyünkön.  Ez egy magyar nyelvű községi általános iskola Erdélyben – hasonló létszámmal, mint a miénk. Nagy szeretettel fogadtak bennünket. Először az igazgatónő mutatta be az intézményt, annak történetét, a tantárgyakat, stb. Ezután bementünk a 7. osztályba. Itt beszélgettünk a tanulókkal, és mi is bemutattuk az iskolánkat. Szabad foglalkozás következett, amely alatt a gyerekek az udvaron ismerkedtek meg jobban egymással, a felnőtteket pedig meginvitálták az ottani kollégák a  tanári szobába. Tapasztalatokat cseréltünk, belenézhettünk a naplójukba, elmondták nehézségeiket az oktatással kapcsolatban. Majd egy kis közös sportolás következett az udvaron. A két gyerekcsapat összemérte erejét a kosárlabdában, ami a helyiek győzelmével végződött.


         Útvonal:

 

  1. nap: Adács – Szatmárnémeti , Majtényi-sík, Dés, Szováta – Medve-tó, Székelyszentlélek,
  2. nap: Székelyszentlélek-Farkaslaka, Székelykeresztúr, Fehéregyháza – Segesvár – Székelyudvarhely – Székelyszentlélek
  3. nap: Székelyszenlélek – Zeteváralja – Gyergyói-medence – Gyergyószentmiklós – Szárhegy – Gyilkos-tó – Békás-szoros – Székelyszentlélek
  4. nap: Székelyszentlélek – Csíksomlyó – Csíkszereda – Mádéfalva  – Székelyszentlélek
  5. nap: Székelyszentlélek – Nagykároly – Adács

 

 

         Lezáró, értékelő foglalkozás  2019.09.17.


A „tetőpont-mélypont ” játék segítségével az erdélyi kiránduláson részt vevő gyerekek felidézték a legmeghatározóbb élményeiket. Többen kiemelték a Mikó-várban tett kirándulást (beöltözhettek a jelmezekbe) és a csíksomlyói hegymászást.

Egy rövid vetélkedőt is rendeztünk az általuk kialakított csapatoknak. Így rendszerezhették a látnivalókhoz kapcsolódó földrajzi, történelmi és irodalmi ismereteiket. Kiemelten foglalkoztunk azokkal a témákkal, amelyek helyszíneit személyesen is látogattuk. Így II. Rákóczi Ferenc  történelmi tetteivel: Szatmárnémeti, Dés, Székelyudvarhely. Petőfi Sándor utolsó napjai a szabadságharcban: Gyárfás-kúria – Petőfi körtefája, verse, Fehéregyháza – ahol utoljára látták életben.

A rendelkezésre álló anyagból elkészítettük a bemutatandó diasort és a hozzá kapcsolódó előadás szövegét, amellyel felkészültünk az iskolai bemutatóra.

 

 

 

 

 

 

         A kirándulás bemutatása témanapon az iskola közösségének:

               2019. november 18.

Bemutató film

Riport az adácsi tv-ben

 

megvalaosult

Álláshirdetés
Határtalanul
hatartalanulkicsi

2017-07-03. 5 nap székelyföld szívében a HATÁRTALANUL PROGRAM KERETÉBEN OKTÓBERBEN!

Események naptára
2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  
HAT-20-01-0089
HAT-KP-1-2022/1-000877
EKCP-KP-1-2022/3-000375

EKCP-KP-1-2023/2-000207