3292 Adács Rákóczi Ferenc u.20-24.Tel:+36  37 350-012

              mobil:+36 30 862-9966  email:sztjakab.adacs(kukac)gmail.com

 

Adácsi iskolások kalandjai Erdélyben

Két éve vártunk arra, hogy végre megvalósíthassuk a járvány miatt elmaradt erdélyi utazást. A Határalanul! program keretében 2022. április 4-én 16 tanulóval vágtunk neki az 5 napos, előre látható izgalmas kalandoknak.Célunk az volt, hogy Székelyföld szívéig eljussunk, majd onnan minden nap további fantasztikus történelmi nevezetességeket, városokat, természeti ritkaságokat fedezzünk fel, illetve Rákóczi Ferenc nyomába eredve megismerjük szabadságharca hősies eseményeit.
Ennek kapcsán bejártuk Nagyvárad monarchia korabeli stílusú csodás belvárosát, a látogatók számára felújított várat, ahol felidéztük Szent László emlékét is. Más városok szépsége is elvarázsolt bennünket; úgy, mint Marosvásárhely várnegyede, Székelyudvarhely Fő tere a történelmi szoborparkkal, Gyergyószentmiklós, a Szent Miklós emlékművel, az örmény-magyar stílusban épült középületeivel. A kisebb települések magyar vonatkozású emlékhelyein az ismert irodalmi és történelmi személyiségek életét, történeteit minden tanuló őszinte érdeklődéssel hallgatta; Farkaslakán Tamási Áronról, Szejkefürdőn – a csodálatos székelykapu-parkban – Orbán Balázsról, Gyergyószárhegyen, a szecesszió stílusú kastélyban a Bethlen-családról, Kisbaconban, az emlékmúzeumnak berendezett kúriában Benedek Elekről, Nyergestetőn, a kopjafák hegyén a 48-as szabadságharc honvédjeinek végsőkig kitartó, hősies helytállásáról ismertünk meg példaértékű történeteket. Erdőszentgyörgyön ámulva hallgattuk Rédhey Klaudia grófnő (II. Erzsébet, angol királynő üknagyanyja) életét. Két kis falu temploma igazi érdekesség volt számunkra: Orlándon az erődtemplom, Vargyason pedig a Makovecz tervezte fatemplom.
Különleges kuriózumnak számított, hogy megtekinthettünk sok csodálatos, Európában egyedülálló erdélyi természeti kincset is. Leszálltunk a parajdi sóbányába, körbesétáltuk a szovátai Medve-tavat, a zeteváraljai víztározó hídjáról felfedeztük a „székely piramist”, megdöbbenve hallgattuk végig a Gyilkos-tó legendáját, a Békés-szoros vadregényes, mesebeli sziklái között túráztunk, megcsodáltuk a kristálytiszta Szent Anna-tavat, és a tőle nem messze lévő mohos tőzegláp botanikai rezervátumába is begyalogoltunk.
Nem hagytuk ki Csíksomlyón a templom látogatását sem, ahol a Csodatévő Mária előtt imádkoztunk a békéért, mindannyiunk üdvösségéért. Tiszteletünket fejeztük ki több Rákóczi Ferenc-emlékhelyen, ahol koszorúkat is elhelyeztünk.
A komoly, magasztos érzésektől kezdve a vidámság, a humor is végigkísérte utunkat. Lehetőségünk volt a székelyszentléleki magyar nyelvű általános iskola diákjaival megismerkedni, vetélkedőn, focimérkőzésen összemérni az erőnket.
Valódi kalandos utazáson vehettünk részt, az átélt élmények felejthetetlenek a gyerekek számára!

Írta: Juhászné Varga Márta

Álláshirdetés
Határtalanul
hatartalanulkicsi

2017-07-03. 5 nap székelyföld szívében a HATÁRTALANUL PROGRAM KERETÉBEN OKTÓBERBEN!

Események naptára
2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
HAT-20-01-0089
HAT-KP-1-2022/1-000877
EKCP-KP-1-2022/3-000375

EKCP-KP-1-2023/2-000207